Az élet legnagyobb ajándéka az egészség

Személyes konzultáció : Hétfőtől Péntekig - 8-tól 20 óráig
  Kapcsolat : 00(40) 745 421 274        

Archive for június 2016

Terhesgondozás

“Ledermedtem.” 45 elmúlt és szülni fog

Egy váratlan terhesség minden életkorban felborítja a megszokott rutint, de amikor már inkább kifelé repülnek a fészekből a gyerekek, még nagyobb kihívás eldönteni, hogy bővüljön-e a család.

Emese negyvenöt elmúlt, amikor kiderült, hogy terhes. Eleinte el sem akarta hinni, hogy az a test, amit reggelente csak óvatos torna után tud mozgásra bírni, még képes a fogamzásra. – Mindig is két gyereket akartunk, szerencsések vagyunk, mert megkaptuk az élettől, így ledermedtem, amikor pozitív lett a teszt eredménye. A gimnazista fiaim kilengései épp elég megpróbáltatást jelentettek, és bár minden babára rámosolygok az utcán, nem volt a terveim között egy pici, aki állandóan éhes, pisis, és a lábszáramba kapaszkodva tölti a napja nagy részét.
Rengeteg kérdés kavargott a fejemben: én sem vagyok már fiatal, és a férjem tíz évvel idősebb. Bőven elmúlna hetven, mire ez a gyerek leérettségizik. Találnék-e még egyáltalán munkát a szülés után, közel az ötvenhez, egy bölcsődés gyerek anyjának a problémáival. A fiaim már önállóak, végre van időnk egymásra a párommal: most majd megint kiságy kerül a hálószobába, és lőttek a motoros túráinknak – helyette marad a pancsoló szélén üldögélés, és a kínos kérdés, hogy mennyi idős a kis unoka? És egyáltalán: képes-e a kapcsolatunk újra megbirkózni azzal a már jól ismert sok-sok éven át tartó kihívással, amit egy gyerek kihordása, megszülése, felnevelése jelent?
Képes vagyok még rá?

Jobb szülni 40 felett?

– A várandósság még akkor is felborítja az addigi életet, ha tervezett – ezt megtapasztalja minden nő, aki gyereket vár -, de ha nem ütemezett a terhesség, azt már krízisként éli meg az egész család – magyarázza Buza Ildikó tanácsadó szakpszichológus. – Ezt a krízist akkor tudják mindenki számára kielégítően megoldani, ha alaposan átbeszélik érzéseiket, kétségeiket, aggodalmaikat. Ez nem csak a magzat sorsa miatt fontos, hanem a párkapcsolat szempontjából is, mert a nő ilyenkor elbizonytalanodik, úgy érzi, kicsúszik a kezéből sorsának irányítása, és ha a párja nem úgy reagálja le a hírt, ahogy ő várná, és magára hagyja a döntésben, akkor elkeseredettség lesz rajta úrrá.

– A döntés meghozatalánál a legfontosabb szempont az anya fizikai és mentális állapota. Hiszen bármennyire is átalakulóban van a gyermekvállalás korhatára, és ennek társadalmi megítélése, illetve az orvos diagnosztika fejlettsége miatt a fellépő komplikációk is kivédhetőbbek, azért minden idősnek számító várandósban felmerül az aggodalom: Egészségileg képes vagyok-e még a gyerek kihordására, megszülésére, és milyen kockázatok léphetnek fel a babánál az életkorom miatt? És vajon lelkileg készen állok arra, hogy egy korban tőlem nagyon távoli nemzedék új tagját felneveljem? A tágabb környezet, a munkatársak, szomszédok, ismerősök állandó kérdéseikkel pedig általában tesznek is róla, hogy ez az aggodalom ne csökkenjen – állítja szakértőnk.
A gyerekszülés szempontjából ideális korhatár csak biológiai értelemben van. A gyerek lelki fejlődésének szempontjából az a döntő, hogy a szülők még elég rugalmasak és empatikusak legyenek ahhoz, hogy saját életük középpontjába a gyermekük igényeinek kielégítését tudják állítani. Ebből a szempontból tehát jobb egy idősebb szülő, mint egy olyan fiatal, akinek a személyisége még éretlen, és gondolkodása még teljességgel énközpontú.

– Azok, akik hátrányosnak tartják a nagy korkülönbséget, azt hangsúlyozzák, hogy egy idős szülő gyakran nem tud lépést tartani gyermeke életkori változásaival, mert gondolkodásában már rugalmatlanabb, jobban ragaszkodik a saját normáihoz, elveihez – világít rá Buza Ildikó. – Mivel fáradékonyabb, kevesebb időt és energiát fordít a legkisebbre, és éppen a nagy korkülönbség miatt nem képes partneri módon viszonyulni utódjához: sok témát tabuként kezel, kevésbé nyitott az újdonságokra. És ha egyáltalán volt játékos énje, azt már elveszítette, kevésbé hajlandó a közös bolondozásokra. Ha különösen nagy, akár 50-60 év a korkülönbség, akkor mindent áthat az aggodalmuk, hogy vajon meddig vannak még jelen gyermekük életében.

40 felett anyává válni még nehezebb

Ugyanakkor az is igaz, hogy egy középkorú szülő, főleg, ha már vannak gyerekei, éppen azért mert tapasztaltabb, higgadtabb, okult hibáiból, jobban tisztába van saját erősségeivel és gyengeségeivel. Emellett befogadóbb a környezetből jövő tanácsokra, a tudományos és ismeretterjesztő üzenetekre, és jobban érzékeli, ha külső segítségre van szüksége – ami előnyös a gyerek szempontjából.

Ketten akarjuk

– A döntést segítő második szempont a párkapcsolat fejlettségi szintje és stabilitása – folytatja a krízistanácsadó szakpszichológus.

-Ez egy nagy összetartást igénylő helyzet, amit akkor tanácsos felvállalni, ha egyenrangú felekként élnek együtt, közös a felelősségvállalás, kölcsönös egymás támogatása. Az is a párkapcsolat minőségétől függ, hogy milyen gyorsan jutnak elhatározásra. Minél labilisabb, és eleve konfliktusokkal teli, annál inkább elhúzódik, amíg dönteni tudnak. Nagyon fontos, hogy a baba sorsa mindkettőjük akaratát tükrözze, és a döntésükért a felelősséget is kölcsönösen kell vállalniuk. Ha ketten nem tudják megoldani, akkor be kell vonniuk egy szakértő segítőt, hogy vele találják meg a jó megoldást. Mert ha nem így történik, és ebben a súlyos kérdésben nem számíthattak egymásra, az mindenképpen beárnyékolja a további kapcsolatukat. És ha úgy születik meg a baba, hogy valójában csak az egyikük akarta, vagy csak a kapcsolatuk megmentését remélik tőle, akkor később, ha nem is szándékosan, hanem tudattalan üzenetekkel, de ezeket az érzéseket, gondolatokat a gyereknek is átadják, ami negatívan hat nem csak a legkisebb, hanem a többi testvér személyiségfejlődésére is – hangsúlyozza Buza Ildikó.

– Érdemes kikérni a nagyszülők, sőt a saját életkoruknak megfelelő szinten a gyerekek véleményét is a döntéshez, hiszen egy esetleges új gyerek a család teljes szerkezetét megváltoztatja, mindenkit kilendít a komfortzónájából: felborul a testvérek hierarchiája, és a nagyszülők segítségére is bizonyára igényt tartanak majd a szülők.

Ajándék baba

Emese éjszakákon át gyötrődött a férjével együtt, hogy mit tegyenek. Anyagilag megengedhették volna maguknak az újabb gyereket, de a férj kora és a kamasz fiúk zűrjei miatt úgy érezték, nincs már energiájuk egy babára. Egymás szemébe nézve nem ment, a másik fülébe súgva mondták ki a döntő szót.

– Ha úgy dönt a pár, hogy nem vállalják a babát, mert nincsenek felkészülve a születésével járó változásokra és az új feladatokra, akkor a bűntudat, amely mindenkiben a saját hitvilága vagy hiedelemrendszere alapján alakul ki, elkerülhetetlen – árulja el a szakértő. – Ennek a lelkiismereti kérdésnek a feldolgozása, és az önmaguknak való megbocsátás is egy feladat. Fontos, hogy megértsék, annak ellenére, hogy szerető családban élnek, jó a párkapcsolatuk, és egy kisbaba születése valóban sok örömet hozna, egyben olyan nehézségekkel is együtt járna, amelyek leküzdésére már nem vállalkoznak, mert számukra a gyerekvállalás lezárt kérdés.

Persze vannak, akik még jócskán a negyvenen túl sem tartják elképzelhetetlennek, hogy újrakezdjék a kisgyerekesek életét. Zsófiéknál eleve sokáig elhúzódott a gyerekvállalás, mert nem sikerült természetes úton teherbe esnie. Ikerlányaik végül lombikprogram segítségével születtek, és utána még évekig remélték, hátha megtörténik a csoda, és természetes úton is várandós lesz, de erre, ahogy telt az idő, egyre kisebb volt az esély. A lányok nőttek, rendezvényszervező vállalkozásuk egyre jobban felfutott, és már tényleg túlkorosnak tartották magukat egy babához.

Az ikrek éppen egy német középiskolában töltöttek egy évet, amikor Zsófia egy ázsiai utazáson ráeszmélt: két menstruációja is kimaradt. A világ végén nem akart nőgyógyászhoz menni, amúgy is képtelenségnek tartotta, hogy terhes, így mire hazaértek, már a harmadik hónapban volt, nem sok idejük maradt dönteni, hogy mi legyen. A lányok a telefonban ujjongtak a hírre, de ő még csitítgatta őket: ha megszüli a babát, és emiatt kiszáll a vállalkozásból, annak biztosan vége. De azt is érezte, lehetetlen, hogy ő, aki minden elképzelhető gyötrelemnek alávetette magát azért, hogy gyereke szülessen, most visszautasítson egy váratlanul bekopogtató életet. Végül az ikrek a nagymamával összeölelkezve a szülők elé álltak, hogy majd ők segítenek megoldani a helyzetet. A lányok félévkor hazajöttek külföldről, a nagymama pedig egy évre a közelbe költözött. Így Zsófi kisebb zökkenőkkel, de folytatni tudta a munkát, a nem tervezett gyerekből pedig alig várt, ajándék baba lett.

Forrás: hazipatika.com

Tovább...
service-5

Az immunrendszert erősíti az új rákgyógyszer

Hatalmas fejlemény volt tavaly, hogy az amerikai gyógyszerügyi hatóság olyan új rákgyógyszert engedett a piacra, amely a szervezet saját immunrendszerét erősítette meg, azáltal téve hatékonyabbá a daganat elleni küzdelmet. Az ilyen jellegű készítmények fejlesztése régi rejtélyt oldott meg: rávilágított arra, hogy a ráksejtek hogyan kerülik meg a szervezet immunrendszerét. A válasz az, hogy a tumorok gyakorlatilag fékeket raknak az immunrendszerre, így az képtelen megszabadulni a ráksejtektől.

A szer gyorsított elbíráláson esett keresztül, ami azt jelenti, hogy anélkül került a piacra, hogy átesett volna a klinikai vizsgálatok mindhárom fázisán. Az FDA az elbírálást egy extra nagy, 173 résztvevős, kontrollcsoport nélküli vizsgálatra alapozta.

A tavaly engedélyezett szer volt az első olyan készítmény, amely semlegesíti az egyik ilyen féket: a PD-1-ként, más néven programozott halál receptor 1-ként emlegetett fehérjét. A klinikai vizsgálatok során a legnagyobb sikereket a melanoma, a tüdőrák és a veserák kezelésekor sikerült vele elérni.

A gyógyszer szedését követően a páciensek 24 százalékában csökkentek a tumorok, ez a csökkenő hatás pedig 1,4-től 8,5 hónapig tartott. Sőt a legtöbb páciensben ezt követően is folytatódott a tumor csökkenése. Érdemes tudni, hogy a készítmény ugyan nagyon hatékony, de a PD-1 blokkolók a szervezetben erős immunválaszt váltanak ki. Emiatt olyan mellékhatások is jelentkezhetnek, amelyek károsíthatják a tüdőt, vastagbelet, májat, vesét és egyéb belső szerveket.

Forrás: hazipatika.com

Tovább...
Alkohol

Hasnyálmirigyrák: kiket fenyeget?

Az arasznyi méretű, a gyomor mögött elhelyezkedő, fehér színű hasnyálmirigy (pancreas) daganatos megbetegedése leginkább 50 éves kor felett fordul elő.

A hasnyálmirigy naponta mintegy másfél liter hasnyálat termel, külső elválasztású mirigyeivel, belső elválasztású mirigyei – Langerhans-szigetek – pedig például a cukorháztartást szabályozó inzulint. A hasnyál az epével együtt a vékonybél kezdeti szakaszába, a patkóbélbe ürül.

Kit fenyeget a hasnyálmirigyrák?

A hasnyálmirigy-daganat leggyakrabban az 50 év feletti korcsoportban fordul elő, a betegség észlelésekor az érintettek átlagéletkora 60-65 év körül mozog. Ebből következően a legfontosabb kockázati tényező az életkor, mivel hosszú időnek kell ahhoz eltelnie, hogy a szervezetbe kerülő különféle rákkeltő anyagok kiváltsák a tumort. A betegség a férfiak körében gyakrabban fordul elő, mint nők között. Magyarországon évente mintegy másfélezer új hasnyálmirigyrákos esetet fedeznek fel.

Külső okok

A külső környezeti ártalmak között a vegyipari termékek, a szerves oldószerek, a növényvédő- és rovarirtó szerek (például a régen kiterjedten alkalmazott, ám az Európai Unióban betiltott DDT) említhetők, továbbá a nehézfémek jelentik a leggyakoribb környezeti, illetve munkahelyi veszélyt.

Ezen kockázati tényezők mellett ugyanakkor legalább ekkora, vagy még nagyobb hatása van a szervezetbe számtalan méreganyagot folyamatosan adagoló dohányzásnak, s ugyancsak káros a mértéktelen alkohol- és kávéfogyasztás. Az étkezési szokások közül a jelentős zsír- és koleszterin-tartalmú étrend növeli a kockázatot. Az esetek jelentős részében ezek a károsító tényezők összeadódnak: amennyiben a családban több embernél is kialakul a betegség, az nem feltétlen a genetikai átörökítésnek, hanem az életvezetési minta átvételének és továbbvitelének lehet a következménye.

Örökölhető hajlam?

Öröklődéssel egyébként tízből nagyjából egy eset magyarázható, a betegséget okozó hibás gének bármelyik szülőből származhatnak. Annak ellenére, hogy a megbetegedéseknek csak kisebb – s nem is minden esetben azonosítható – hányada származik génhibából, azoknak mindenképpen különösen érdemes odafigyelniük a figyelmeztető jelekre, akiknek a családjában hasnyálmirigytumor, bél-, méhtest-, petefészekrák vagy más jellegű hasi daganat, különösen fiatalabb korban – 40 éves kor előtt – előfordult.

A kockázati tényezők között tartják számon az olyan betegségeket is, mint a hasnyálmirigy gyulladásos megbetegedése, a májcirrhosis, a cukorbetegség – ezen betegségek felismerése és kezelése ugyanakkor a rendszeres kontrollvizsgálatok révén esélyt ad arra, hogy az esetleges tumoros folyamatokat idejében diagnosztizálják. A hajlamosító tényezők sorában az elhízást, valamint a rossz életkörülményekből adódó egészségtelen táplálkozás is említhető.

Forrás: hazipatika.com

Tovább...
Depresszíó

Úttörő tanulmány: kiderült, kik nem élik túl a rákot

Egy új kutatás azt mutatja, hogy kolorektális rákban szenvedők, akik depressziósak voltak a betegség diagnosztizálásakor, kisebb valószínűséggel épülnek fel egy sikeres műtét után is, mintha nem lettek volna lelki bajaik.

A kutatók szerint egy egy úttörő tanulmány, amely megmutatja, hogy milyen fontos szerepet játszik a mentális egészség a rák legyőzésében, és mennyire erősen hatnak a paciensek egyéni vágyai a betegség kezelésének megkezdése előtt, alatt és sokkal a terápia lezárása után is.
Ha az orvosok nem kérnek információkat a rákosok más betegségeiről és aggodalmairól, akkor is fontos a mentális állapotuk ismerete, amely befolyásolhatja a gyógyulásukat – állítják a kutatók.
A Macmillan Cancer Support és a University of Southampton több mint 1000 végbélrákos beteg sorsát követte 29 brit kórházban. A megfigyelések a 2010-2012 között elvégzett műtétek előtt kezdődtek, és egészen a műtét után legalább 5 évig tartottak.
Jane Maher, a Macmillan Cancer Support professzora szerint az emberek képesek jól élni azután is, hogy felfedezték náluk a rákot, de csak akkor, ha kap megfelelő támogatást kapnak. A mentális problémák így is akadályt jelenthetnek a jó felépüléshez. “Tudjuk, hogy a depresszió és a szorongás gyakran kéz a kézben a rákkal, de most már látjuk is, hogy az ember milyen keményen küzdenek az életükért ezekkel a betegségekkel” – mondta, s hozzátette, hogy a tanulmány megmutatta, a depresszió hatással van a betegek felépülésére függetlenül attól, hogy a rákot korán vagy későn diagnosztizálták.
A depresszió ötből egy kolorektális rákban szenvedő betegnél volt jelen a diagnózis felállításakor. Kiderült, hogy ők hétszer nagyobb valószínűséggel lesznek igen rossz egészségi állapotban a műtét után két évvel, mint a depresszió nélkül élők. Arról számoltak be, hogy igen nehezükre esik a járás, vagy éppen ágyhoz vannak kötve. A depressziós betegek ennek tetjébe 13-szor nagyobb valószínűséggel élnek igen gyatra életminőséggel, amelybe beletartoznak a gondolkodási és memóriaproblémák és a rosszul működő szexuális funkciók is.
A kutatók szerint 17 millió ráktúlélő van globálisan, s ez a szám 2050-re megháromszorozódik. Azaz mind nagyobb figyelmet kell fordítani erre az egyre népesebb csoportra. Ezeknek az embereknek ugyanis – még ha igyekeznek is nagyon felkészülni a megváltozó körülményekre – nagyon nehezen tudnak megbirkózni az új helyzetükkel. Ezért meg kell vizsgálni – állítják a szakértők -, hogy a különböző típusú rákokhoz hogyan alkalmazkodnak a betegek, s különösen a depressziósoknak segítő szolgáltatásokat kell kínálni, amelyeket szükség esetén igénybe vehetnek.
“Ezek az eredmények forradalmasíthatják a betegek kivizsgálását és az ellátásuk tervezését a betegellátás erősítése és a jobb gyógyulási tapasztalatok érdekében a rák utáni időszakban” – mondta Claire Foster, a southamptoni Macmillan túlélési kutatóközpont pszichológiai onkológia professzora.
Tovább...
syringe-1568848

Életveszélyes trombózist okozhat a kemoterápia

Rosszindulatú daganatok gyógykezelése során sokszor elengedhetetlen a kemoterápia, amely számos komoly mellékhatással bír. A fokozott véralvadás például életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet.

A rákos megbetegedés során alkalmazott kemoterápia, bár igen hatásos a daganat megszüntetésében, azonban több mellékhatással is jár használata. Ilyen például, hogy ekkor a szervezet fokozza a véralvadást, aminek következtében könnyebben alakulnak ki életveszélyes vérrögök.
A trombózis megelőzéséről prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája ad tájékoztatást.

Daganatok és trombózis

A mélyvénás trombózis (VTE) életveszélyes állapot, hiszen a keletkező vérrögök leszakadhatnak és a véráramlás útján a tüdőbe kerülve halálos tüdőembóliát okozhatnak. A betegség rizikója az életkorral egyre nő, de más kockázati tényezők esetén sem nem árt óvatosnak lenni: például várandósság, fogamzásgátló tabletták használata, ágyhoz kötöttség, túlsúly, mozgáshiány, hormonkezelések, genetikai mutációk (Leiden, MTHFR mutáció, Protein S/C alacsony szintje). Továbbá vannak olyan betegségek, melyek már önmagukban is megnövelik a VTE rizikóját- ilyen többek között egyes daganatok megléte. Leginkább a vastagbél, végbél, hasnyálmirigy, petefészek és gyomorrák számít magas kockázatúnak ebből a szempontból, ám fontos tudni, hogy nem csak a rossz, hanem bizonyos jóindulatú daganatok is veszélyesek lehetnek (mióma).

Kutatások szerint a tumor megléte 6-szoros rizikót jelent, ráadásul 3-szor gyakrabban fordul elő ismételt kialakulása, mint azoknál, akiknél nincsenek jelen rákos sejtek, ám már átestek trombózison. Ennek az a magyarázata, hogy a daganatsejtek egyes fajtái olyan anyagokat termelnek, amik az alvadási rendszer aktiválódási sémáját megkerülve, közvetlenül aktiválják a trombint és a protrombint és okozzák a fibrin kialakulását. Továbbá, a rákos sejtek úgynevezett trombogén enzimeket (pl. szöveti faktort, tumor-prokoagulánst) is termelnek, melyek fokozzák a véralvadást, és ezzel egyidejűleg csökken az ellenkezőleg ható, alvadást gátló fehérjék aktivitása és nő a fehérvérsejt-és vérlemezkeszám.
Mindemellett gyakran az elhelyezkedésükből és a méretükből adódóan is elősegítik a vérrögképződést, ugyanis nyomást gyakorolhatnak a környéken futó vénákra, gátolva ezzel a véráramlás útját, ráadásul apró sérüléseket is okozhatnak az erek belső, endothel falán. Fontos megemlíteni továbbá, hogy a betegséggel együtt járó olyan tényezők, mint például az ágyhozkötöttség, a dehidratáció, esetleges gyulladások mind tovább fokozzák a trombózis kialakulásának esélyét!

A kemoterápia árnyoldala

Bár a kemoterápia máig az egyik legfontosabb terápiás módszer a daganatos betegségek kezelésében, ám bizonyított tény, hogy még inkább fokozza a trombózishajlamot (mind az artériás, mind a vénás oldalon). Az utóbbi évek kutatásai kiderítették, hogy egyes, – a kemoterápiában alkalmazott gyógyszerek – önmagukban is trombogének, és trombózis okozhatnak. Ezért alkalmazunk sokszor a kemoterápia alatt alacsony molekulatömegű herparinnal tromboprofilaxist – mondja a szakember.

A kemoterápia hatásos a daganat megszüntetésében, azonban több mellékhatással is jár

Gyakran a tumoros beteg halálát nem is közvetlenül maga a daganat, hanem a tumor és a kezeléséhez használt terápia indukálta mélyvénás trombózis és tüdőembólia okozza – mondja prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája.

A megfelelő prevenció életmentő

Szerencsére ma már olyan készítmények vannak forgalomban, melyek lényegesen lecsökkentik a vérrögök kialakulásának esélyét. Ezért fontos az onkológus és a véralvadási szakember kollegiális együttműködése ezen a területen!

Forrás: hazipatika.com

Tovább...
Prosztatarák gyógyítása

Az idejében felfedezett prosztatarák gyógyítható

Nyírády Péter egyetemi tanár szerint az idejében felfedezett prosztatarák gyógyítható, ezért fontos, hogy a kellemetlen vizsgálat ellenére minél többen elmenjenek a szűrésre. Nyírády Péter az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában azt mondta, a megelőzést egészségtudatossággal kell elkezdeni, a férfiaknak saját maguknak kell tenniük ezért.

Hangsúlyozta, nem arra kell gondolni, hogy kellemetlen a vizsgálat, az “apróság” ahhoz képest, amit meg lehet vele előzni. Hozzátette: a prosztatarák a második leggyakoribb a rákos megbetegedések között, a halálozási listán viszont a hetedik, tízből három ember hal bele, de a szűrés így is kiemelt fontosságú.

A pontos ok nem ismert

A hetvenes éveikben járóknak vagy idősebbeknek nem kell tartaniuk a korai stádiumban lévő prosztataráktól, és kezelésre sincs feltétlenül szükségük, mert a statisztikák szerint ebben a korban a betegség az esetek több mint 90 százalékában nem halálos – mutatták ki amerikai kutatók. A kutatás eredményeit az alábbi cikkben foglaltuk össze!
A prosztata (dülmirigy) rosszindulatú daganatának előfordulása az elmúlt évtizedekben jelentősen emelkedett, hazánkban évente körülbelül 1500 férfi hal meg miatta. A betegség pontos oka nem ismert, hátterében több tényező szerepe is kimutatható. A genetikai okokra a halmozott családi előfordulás utal, az első kromoszóma egyik génjének hibája kedvez a betegség kialakulásának. Bizonyos hormonális okok is szerepet játszanak a daganat kialakulásában, azt már megállapították, hogy a tumor csak tesztoszteron jelenlétében tud kifejlődni és növekedni. Az egyik legfontosabb rizikótényező azonban az életkor, idővel nő a rák kockázata is.

Hazánkban évente körülbelül 1500 férfi hal meg a prosztatarák miatt

A betegség korai felismerésére az 50 év feletti férfiak rendszeres urológiai vizsgálata ad lehetőséget. A fizikális vizsgálat során az orvos a végbélen keresztül tapintja ki a dülmirigyet (végbélen keresztüli prosztata-tapintás – RDV (rektális digitális vizsgálat). A szövet keménysége, a prosztata egyenetlensége és asszimetriája daganat gyanúját veti fel, amit tűbiopszia elvégzésével tisztáznak. A szövettani eredmény a tumor típusát is megadja.
Mivel a prosztatarák leggyakrabban a csontokban ad áttétet, a csont-izotóp vizsgálat fontos kiegészítő diagnosztikai vizsgálat mind a gyógykezelés megkezdése előtt, mind a beteg sorsának továbbkövetése során. Radikális műtéti beavatkozás előtt mellkasröntgen vizsgálat is szükséges.

Forrás: hazipatika.com

Tovább...